Az ember, amikor megtalálja a párját úgy érzi, hogy kiteljesedett a világ. Olyan dolgokat fedez fel a mindennapokban és önmagában egyaránt, amit egész sokáig, akár húsz, harminc évig sosem vett észre vagy figyelt meg. Az első időszakban rengeteg új élmény, közös élmény születik, és az ember azt sem tudja hogyan válasszon a sok-sok felötlő ajándék ötlet közül egy-egy szülinap, névnap, karácsony, vagy épp más alkalmak valamelyikén. A későbbiek folyamán azonban ez sajnos változik. Együtt töltünk a párunkkal öt-tíz évet, és már nem igazán vagyunk annyira lelkesek egy-egy ünnep közeledte esetén, mert bizony fogalmunk sincs, hogy vajon mi lenne az a dolog, aminek a másik felhőtlenül örülne, hiszen együtt élünk, megvan mindenünk. Tíz év után pedig már tényleg nehéz. Nekem meggyőződésem, hogy csak azok a párok tudnak már tíz év után valóban meglepő ajándékot adni egymásnak, akik nagyon figyelnek a másikra, és ezek az ajándékok sokszor egészen apró, pici dolgok.
Én például legutoljára a férjemet egy pici ajándékkal leptem meg, ami számára mégis nagy jelentőséggel bírt, mert története volt, ez pedig nem volt más, mint egy tűzpiros apple watch szíj. Na persze nem az a csajos fajta, hanem ami nagyon is megy a piros varrásos öltönyéhez és a vagány cipőjéhez, na és persze az autójához.
Történt ugyanis, amikor a cipőjét megvette az öltönyéhez, hogy elejtette egyszer csak teljesen szándék nélkül, hogy annyira jól néz ki ez a szett, hogy már csak egy tűzpiros szíj hiányzik hozzá az órájára, és egy hódító olasz macsónak érezné magát akár nap, mint nap. Én pedig emlékezve erre, megleptem azzal a bizonyos piros óraszíjjal, de mellé írtam, hogy bár nekem ő minden flancolás nélkül is minden nap olasz macsó. Mondanom sem kell, hogy a meglepődés nem maradt el, mint ahogyan a széles mosoly sem az üzenet után, még tizenkét év után sem.